fejléééc

2015. szeptember 22., kedd

Antropológus Gazember Avatás Története


Amikor az ember a kultúra hálójában vergődő állat
És elementáris transz van a szakrális ittlét alatt
Amikor a másság iránti érzékenység ezotéria
Akkor a recens probléma aspektusából incesztusz a diszciplina
A kommunikáció halott ha individuálatlan a kollektív tolerancia
Ezért mindenben a minden a kulturális antropológia


A Miksolci Egyetemen a kulturális antropológia szakkal szinte egyidős hagyomány a Gazember Avatás, amit a bennfentesek csak gavatásként emlegetnek.
A szakra jelentkezett naiv hallgatóságnak két estét kellett eltöltenie egy vendéglátó ipari egységben, ahol felsőbb éves diákok alkotta tanszékek várták őket humoros, olykor szívatós feladatokkal. Majd pár nappal később megtartották a keresztelő ünnepséget.
A Gavatás tekinthető a selmeci hagyományok változatának. A szak megalapulását követően nem sokkal az antropológus hallgatók tartottak egy túl jól sikerült szakestélyt a bölcsész épület kék termében, melynek hatására megtiltották nekik a hagyományok szakestély formájában történő őrzését. De a felsőbb éves diákság nem nyugodott bele, hogy megfosztották őket hagyományaiktól. Összeültek, és megalkották az antropológus gavatást.
A selmeci hagyományokkal ellentétben itt tilos volt fekete-fehér ünneplőben megjelenni. Elvárás volt a minél tarkább, minél színesebb öltözet, hiszen a sztereotípia szerint az antropológusok mind hippik. A felállított öt - tíz tanszékeken nem folyt oktatás, a gavatandó hallgatóknak kreatív feladatokat kellett elvégezniük, általában egy tankészen egy féle feladatot lehetett kapni, vagy tételt lehetett húzni, esetenként a felsőbb évesek egyéni vizsgák keretein belül tették fel kérdéseiket a megilletődött antropológus palántáknak a kultúrák útvesztőivel összefüggésben. De előfordulhattak spontán feladatok is, mint egyik évben, mikor valaki erős mosópor illatú ruhákban jelent meg, azt a feladatot adták ki egy másik nebulónak, hogy keresse meg a Coccolino macit. Az alapító atyáknak és anyáknak csak a kreativitás szabott határt. A feladatok sokkal inkább a poénokról szóltak, nem volt jelen az a szigorú, katonás hangulat, mint a selmeci hagyományokban. Indexe itt is volt mindenkinek, hogy fel tudják jegyezni a tanszékeken való részvételt. Ha mindenkinek betelt az indexe, a vizsgák véget értek.
Pár nappal később megtartották a keresztelőt, melyen az elsősöknek egy közös nagy előadást kellett tartaniuk, vagy vizsgabiztosok és tanárok előtt elvégezniük egy spontán feladatot. Ha átmentek, választaniuk kellett maguknak egy keresztapát és egy keresztanyát, akiktől az alias mintájára aljas nevet kaptak. A gavatást hatalmas bulizással zárták.
Ez a hagyomány hosszú ideig népszerűbb volt az antropológusok körében, mint a selmeci, de öt - hat éve a szak meggyengülésével teljesen kikopott, és a tanárokon kívül már senki nincs az egyetemen, akit gavattak volna.
A szak ma már a megszűntetés ellen küzd. Mikor idejöttem, azt hittem hallgatótársaimmal együtt mi leszünk az utolsó évfolyam, amelyet elindítanak, de az intézet tanárai ma is tárgyalásokat folytatnak a kulturális antropológia szak életben tartása érdekében.
Az én célom az, hogy újjáélesszem a hagyományt!

Tartsunk Magavatást! Béreljük ki a Ligetet! Állítsunk tanszékeket, melyeket mindenki végigjár, még azok is, akik a feladatok kiadásában részt vesznek. Az eseményről készíthetnénk videót, hogy azzal népszerűsítsük a szakot. Így a következő években a gólyákat nem egy haldokló intézet várná, hanem egy pezsgő diákélet!
Kotics József és Keresztury Ágnes elbeszélése alapján
Írta: Mucsi Eszter