Amikor az ember a kultúra
hálójában vergődő állat
És elementáris transz van a
szakrális ittlét alatt
Amikor a másság iránti
érzékenység ezotéria
Akkor a recens probléma
aspektusából incesztusz a diszciplina
A kommunikáció halott ha
individuálatlan a kollektív tolerancia
Ezért
mindenben a minden a kulturális antropológia
A Miksolci Egyetemen a kulturális
antropológia szakkal szinte egyidős hagyomány a Gazember Avatás, amit a
bennfentesek csak gavatásként emlegetnek.
A
szakra jelentkezett naiv hallgatóságnak két estét kellett eltöltenie egy
vendéglátó ipari egységben, ahol felsőbb éves diákok alkotta tanszékek várták
őket humoros, olykor szívatós feladatokkal. Majd pár nappal később megtartották
a keresztelő ünnepséget.
A
Gavatás tekinthető a selmeci hagyományok változatának. A szak megalapulását
követően nem sokkal az antropológus hallgatók tartottak egy túl jól sikerült
szakestélyt a bölcsész épület kék termében, melynek hatására megtiltották nekik
a hagyományok szakestély formájában történő őrzését. De a felsőbb éves diákság
nem nyugodott bele, hogy megfosztották őket hagyományaiktól. Összeültek, és
megalkották az antropológus gavatást.
A
selmeci hagyományokkal ellentétben itt tilos volt fekete-fehér ünneplőben
megjelenni. Elvárás volt a minél tarkább, minél színesebb öltözet, hiszen a
sztereotípia szerint az antropológusok mind hippik. A felállított öt - tíz
tanszékeken nem folyt oktatás, a gavatandó hallgatóknak kreatív feladatokat
kellett elvégezniük, általában egy tankészen egy féle feladatot lehetett kapni,
vagy tételt lehetett húzni, esetenként a felsőbb évesek egyéni vizsgák keretein
belül tették fel kérdéseiket a megilletődött antropológus palántáknak a
kultúrák útvesztőivel összefüggésben. De előfordulhattak spontán feladatok is,
mint egyik évben, mikor valaki erős mosópor illatú ruhákban jelent meg, azt a
feladatot adták ki egy másik nebulónak, hogy keresse meg a Coccolino macit. Az
alapító atyáknak és anyáknak csak a kreativitás szabott határt. A feladatok
sokkal inkább a poénokról szóltak, nem volt jelen az a szigorú, katonás
hangulat, mint a selmeci hagyományokban. Indexe itt is volt mindenkinek, hogy
fel tudják jegyezni a tanszékeken való részvételt. Ha mindenkinek betelt az
indexe, a vizsgák véget értek.
Pár
nappal később megtartották a keresztelőt, melyen az elsősöknek egy közös nagy
előadást kellett tartaniuk, vagy vizsgabiztosok és tanárok előtt elvégezniük
egy spontán feladatot. Ha átmentek, választaniuk kellett maguknak egy
keresztapát és egy keresztanyát, akiktől az alias mintájára aljas nevet kaptak.
A gavatást hatalmas bulizással zárták.
Ez
a hagyomány hosszú ideig népszerűbb volt az antropológusok körében, mint a
selmeci, de öt - hat éve a szak meggyengülésével teljesen kikopott, és a
tanárokon kívül már senki nincs az egyetemen, akit gavattak volna.
A
szak ma már a megszűntetés ellen küzd. Mikor idejöttem, azt hittem
hallgatótársaimmal együtt mi leszünk az utolsó évfolyam, amelyet elindítanak,
de az intézet tanárai ma is tárgyalásokat folytatnak a kulturális antropológia
szak életben tartása érdekében.
Az én célom az, hogy újjáélesszem
a hagyományt!
Tartsunk
Magavatást! Béreljük ki a Ligetet! Állítsunk tanszékeket, melyeket mindenki
végigjár, még azok is, akik a feladatok kiadásában részt vesznek. Az eseményről
készíthetnénk videót, hogy azzal népszerűsítsük a szakot. Így a következő években
a gólyákat nem egy haldokló intézet várná, hanem egy pezsgő diákélet!
Kotics József és Keresztury Ágnes elbeszélése alapján
Írta: Mucsi Eszter
